A Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítványt 2015. szeptemberében alapítottuk meg. Célunk a központi idegrendszeri alapon érintett, fejlődésükben korukhoz képest elmaradó gyermekek és felnőttek fejlesztése, kiemelt figyelmet fordítva családjaik megsegítésére, támogatására.
Megfogalmazott feladataink, elképzeléseink sokrétűek. Olyan területeket céloztunk meg, ahol a család mint komplex egész jelenik meg. Ezzel az úttörő szemlélettel szeretnénk támogatni a gyermekeket és hozzátartozóikat.
A konduktív pedagógiát Pető András fejlesztette ki.
A “kondukció” rávezetést jelent, azaz rávezetéses tanítást, nevelést. A konduktív pedagógia fejlesztő és nevelő hatású a központi idegrendszeri sérültek számára.
A konduktív nevelés az ember változásra való képességét segíti elő, használja ki. Megfelelő célok által, komplex tevékenységek útján az egyén rávezethető a belső szervezésmód kialakítására. A céltudatos cselekvésnek köszönhetően létrejöhet az aktív tanulás.
A konduktor feladata rávezetni az egyént arra, hogy megfelelő célokat tűzzön ki maga elé, és elősegítse az ehhez szükséges problémamegoldó készség fejlődését. Ennek megvalósításához elengedhetetlen a mindennapi élet adta feladatok minél önállóbb megoldása, tevékenykedésre késztetés.
“Még senki nem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség és nagylelkűség rejtőzik egy gyerek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket.”
— Emma Goldman
— hamarosan
— hamarosan
— hamarosan
— hamarosan
— hamarosan
Nyári, komplex fejlesztő táborok 4,5 – 10 éves gyermekeknek
Kaland – Közösség – Élmény – mozgás
Mozgás-, finommotorika-, részképesség-, kommunikáció fejlesztés.